Egy újabb lakásfelújítás felmérése

Ügyfelünk azzal a kéréssel fordult hozzánk, hogy nézzük meg a félbehagyott munkát, és segítsünk neki megépíteni, ahogyan szeretné.

Az előző kivitelező csapat januártól júniusig a képen látható állapotig jutott el, ami nem sok teljesítmény.

Az ingatlan egy pesti, rakparti nagy méretű lakás, amelyet három külön bejáratú lakássá kell kialakítani. Ezek a lakások külön-külön később kibérelhetőek lesznek.

Ügyfelünk elküldte a megrajzolt falazási, burkolási, gépészeti, gipszkarton-szerelési és asztalos terveket, amelyek alapján megkezdhettük a kalkulációt.
Egy ilyen, mások által elkezdett, majd félbehagyott kivitelezés rengeteg buktatót tud magában rejteni (például: az esetek nagy részében a vízszerelő csövei kilógnak a falsíkból). Ezeket lehet korrigálni, csak körülményesen és időigényesen.

Ügyfelünknek fontos szempont, hogy egy kézben összpontosuljanak a szálak, a kivitelezőkkel való kapcsolattartás, a munka ütemezése, szervezése. A mai építőipari helyzetben ez nagyon nehézkes feladat, de mindent el kell követni annak érdekében, hogy a kivitelezés az egyes szakipari kivitelezők akadályoztatása nélkül mehessen végbe (például: két szakma egymás mellett vagy alatt-felett ne dolgozzon).